Az Indiai konyha :
Az Indiai konyha legalább olyan sok ízű, mint amilyen sokszínű az ország. Nincs is egységes Indiai konyha, hiszen tájegységenként, sőt államonként más és más. A világ leginkább a Punjab-i konyhát ismeri mint Indiai konyha. Aki szereti a fűszeres, sőt az erős ételeket az itt nem fog csalódni. Nem minden erős ami fűszeres, így az is megtalálhatja benne a kedvére valót aki nem bírja a csípőset, csak óvatosan kell választania. A Magyar konyha szinte diétás, sőt íztelennek tűnhet az Indiaihoz képest. Mivel az Indiai lakosság többsége (kb. 700 millió ember) Hindu vallású ezért a többség vegetáriánus. Jómagam mint a magyar konyhán nevelkedett gyomrú ember imádom a húst hússal. Hús nélkül igencsak nehezen tudok jóllakni, legalább is ez így volt mindaddig amíg nem kezdtem mélyrehatóbban megismerkedni az Indiai konyhával. Rá kellett jönnöm, hogy nem a hús okozza a jóllakást, hanem inkább a fűszerek. Az Indiai ételek gazdag fűszerezettsége pedig igencsak laktat, különösen ha a teljes kiőrlésű lisztből készülő lepény kenyereket fogyasztjuk a főételekhez, így hús nélkül is kitűnően jóllakom. Érdemes kipróbálni. De azért nem kell megijedni, akad bőven húsétel is.
Az ételek magyarázatánál magyar megfeleőket próbáltam felsorolni, de azért ne feldjük, hogy az összes étel ízvilága fényévekre van a Magyar megfelelőjétól.
Néhány étel amivel feltétlenül meg kell ismerkedni :
Curry : (ejtsd körri) india módra készült pörkölt. (csirke, marha, bárány, hal)
Korma : Curryhez hasonló, más ízvilágú, kevésbé erős pörkölt.
Vindaloo : az igazán tüzesen elkészített ételek jelzője (bátraknak)
Biriyani : rizseshús
Tandoori csirke : Speciális fűszerkeverékkel mínium vörösre pácolt grill csirke.
Dal : lencsefőzelék, nagyon sok féle van belőle és fejedelmi étel ha jól készítik. (rántás, liszt nélkül)
Palak : Spenót, mely köszönő viszonyban sincs a hazai főzelékkel pedig ugyanabból a levélből készül.
Raita : Joghurtos saláta
Lassi : Joghurt ital (sós vagy gyümölcs ízű), mely kitűnő tűzoltó, ha túl csípőset ettünk.
Chutney : fűszeres savanyú zöldséges, gyümölcsös szósz (pl. mango chutney)
Kenyerek : Nan, chappati, puri, roti, dosa, paratha ezek mind mind más módon készített lepény formájú kenyerek.
És a felsorolást oldalakon át lehetne folytatni
A főbb fűszerek : gyömbér, kurkuma, kömény(indiai), örölt koriander, kardamon, chilli
Budapesten számos Indiai étterem van. Ezek közül jó néhány igen kitűnő konyhával rendelkezik. Például a Saalem Bombay (V. Mérleg u. 6) vagy a Bombay Express (VI: Andrássy út 44) és az Indigó (VI. Jókai u. 13.)
Aki pedig megkóstolta és megszerette az akár Indiai főzőtanfolyamra is mehet, ilyen is van pesten.
Ha valaki autodidakta módon könyvből, vagy a neten ezerszámra található receptből lát neki kísérletezni, akkor a főzéshez kivétel nélkül minden Indiai fűszert és kiegészítőt megkaphat a Szép Kis India boltban (VII. Wesselényi u. 36)
Jó étvágyat !