HATODIK NAP : 2006.08.26
Az első tankolásunk után lefulladt a motorunk. Valószínűleg nekünk is olaj kerülhetett a porlasztóba. A nap brutálisan tűzött, szinte kibírhatatlanul meleg volt. Persze azonnal odaugrottak többen is segíteni és így percek múlva ismét úton voltunk :

Tankoltunk M. Pitcha (ejtsd : picsa) benzinkútjánál. Aznap alig több mint száz kilométert kellett megtenni.


A nap legviccesebb eseménye az volt amikor a Villám Géza vezette Tamil Devils csapat nagy nehezen megpróbált megelőzni bennünket. Bár az a riksa is gyorsabb volt a mienknél mégis éppen nem volt jó formában (időnként lelassultak a riksák a túlmelegedés miatt) mi pedig éppen száguldottunk. Így alig egy két kilométeres sebességkülönbséggel csigalassan centiztek el mellettünk. Ekkor jutott eszembe, hogy ha nem megy lóerővel, hát segítsünk kézzel. Kinyúltam és megfogva a riksájuk oszlopát egy határozott húzással bennünket előre lendítettem, őket pedig lefékeztem : VIDEO

Megérkeztünk Courtallamba amiről látszott, hogy jelentős idegenforgalommal bír. Igaz csak belföldivel, hiszen itt sem találtunk sok angol nyelvű feliratot :

A hely messze földön híres volt fürdőjéről, mely tulajdonképpen egy vízesés volt ami alatt zuhanyoztak. VIDEO Szigorúan külön a nők és külön a férfiak

A parkolóba visszatérve láttuk, hogy egy szent tehénnek megtetszettek a felaggatott virágfüzérjeink és jóízűen falatozott belőlük :

Igazi gyönyörű Indiai pillanat volt. J A parkolóban a kóbor majmokon kívül néhány felvonulási szekér templom csendben várta a jövő évi körmenetet :

Ez a vízesés is gyönyörű volt. A temlpom köré vásár települt sok árussal : VIDEO

Itt láttunk a vizesésnél hagyományos Indiai módon azaz a ruhákat kézzel csapkodva mosó asszonyt : VIDEO

Esze Ejji aggódva szemlélte a felborult riksa gyűrött tetejét. A szálloda éttermében – szokás szerint - hosszasan kóstolgattuk az Indiai söröket és rumokat. Aznap este sem kellett álomba ringatni bennünket.
Vissza : A FARM FŐOLDAL Tovább : 7. NAP ÚTKÖZBEN